Sziasztok!
Gyors helyzetjelentés, hogy mindenkit megnyugtassak: szerencsésen megérkeztem Londonba, elfoglaltam a szobám és minden rendben van. Hogy miért is tűntem el?
Amikor a kiutazásomat terveztem nézegettem, milyen programok vannak szeptemberben Londonban, amik érdekelnek, és direkt úgy vettem a repjegyet, hogy egyen mindenképp részt tudjak venni: az Open Houseson, avagy a nyitott házak hétvégéjén, melyet a nemzetközi örökségvédelmi napokkal összekötettésben, idén ezen a hétvégén, szeptember 20 és 21-én tartottak.
Előző félévben szerencsém volt egy viktoriánus építészettel foglalkozó szemináriumra járni, ezért különleges izgalommal vártam, hoyg bekukkantsak pár olyan házba, melyről tanultam, de általában nem elérhetők, megtekinthetők. Már az utazás előtt elkezdtem a szervezkedést, összeírtam pár helyet, amit mindenképp látni szeretnék - természetesen ezen az elég hosszú listán nem tudtam minden pontot kipipálni, de nem is ez volt a cél :)
A hétvégén nagy segítségemre volt még az Open House hivatalos applikációja, amivel el tudtam menteni a kedvenc helyeimet, útvonalat tudtam tervezni hozzájuk és láttam, mennyire messze vagyok tőlük, ami az utolsó pillanatos tervezésben életmentő volt.
1. nap
Szombaton korán keltem, hogy időben el tudjak indulni és még nyitás előtt odaérjek az első helyszínre - még nem ismerem biztosan a hétvégi londoni tömegközlekedést, ezért nem bíztam a véletlenre vagy egy ki nem számított dugóra a pontos érkezést. Azt hittem, hogy nagyon hosszú sor lesz mindenhol és tele lesz a város, de meglepően gyorsan haladt a busz is és a beengedés is az egyes helyeken.
Tehát az első épület, amit megnéztem, a Foreign and Commonwealth Office (ezek után csak Foreign Office) George Gilbert Scott és Matthew Digby Wyatt tervei alapján készült. Helyileg a St. James Park dél-keleti szegleténél helyezkedik el, a Trafalgar tértől és a Downing Streettől nem messze.
 |
| A Foreign Office a St James Park felől (saját kép) |
Viktoriánus építészet óránk egyik alapköve volt, mivel hosszas vita alakult ki arról, hogy az épületnek melyik hsitorizáló stílus lenne "megfelelő". G. G. Scott előbb neogót terveket nyújtott be, melyet visszautasítottak, aztán sorozatos kormányváltások és tervmódosítások után kiegyeztek egy mozgalmas neoreneszánsz épületben, és Scott megkapta ehhez tervezőtársnak Digby Wyattet, hogy nehogy elburjánzzon a medievalizmus.
 |
| A Foreign Office észak-keleti fedett udvara (saját kép) |
Az épület a Külügy- és Nemzetközösségi Minisztériumnak ad otthont napjainkban is, és az eseményen a szerv munkáját is megismerhették a látogatók. Természetesen nem csak a "száraz" mindennapi rutinokról beszéltek a dolgozók, hanem aktuális kérdésekről is, mint a be- és kivándorlás, a nők helyzete a hivatali pozíciókban. Ezeken kívül olyan kulisszatitkokat is megosztottak, mint például, hogy a minisztérium épületének van egy Főegerésze: egy bent lakó macska, aki Palmerston névre hallgat, de sajnos nem lehetett jelen a nyílt napon, mert szigorú pihenőre és diétára ítélte az állatorvos.
 |
| Palmerston, a Foreign Office macskája (forrás) |
Nagyszerű élmény volt abban az épületben sétálni, amiről már számos képet láttam és annyi információt tudtam róla. Különlegessége az volt, hogy mivel aktívan működő minisztériumi főépület, ezért más napon még vezetéssel sem lett volna lehetőségem megtekinteni a belső tereit. Így is szigorú bag-check, avagy mágneskapus és átvilágításos vizsgálat volt a beengedésnél, több helyen nem lehetett fényképezni és nagy fegyelem volt. Pont jókor mentem, mert még nem volt óriási tömeg, a bejutásnál nem is kellett sorba állnom, viszont a szűkös folyosókon néha felgyűltek az emberek.
 |
| (saját fotó) |
Körülbelül másfél-két órát töltöttem el itt, aztán elindultam, hogy az egyáltalán nem szoros napirendem tartsam. De mielőtt továbbvezetlek téged, jöjjön még pár fotó az épületről:
 |
| Lépcsőcsarnok kupolarészlet (saját kép) |
 |
| (saját fotó) |
 |
| (saját fotó) |
A Foreign Office után nem volt pontos tervem, merre menjek, csak azt tudtam, hogy mely épületeket szeretném látni a két nap során és hogy közlekedési szempontból Westminsterben lenne célszerű maradnom. Tehát elmentem a St James Parkba, leültem egy padra és végigböngésztem az applikációt, közben pedig élveztem a napsütést. Budapesthez képest meglepően meleg van, soknak is éreztem a bőrdzsekit.
 |
| Botanikus kert a Duck Island mellett (saját fotó) |
Végül úgy döntöttem, a St Barnabas templomhoz megyek Pimlicóba, útközben eszem valamit és benézek pár ismerős antikváriumba. Átvágtam hát a Parkon, de közben nem várt vendégekbe botlottam...
 |
| (saját fotó) |
A központi hídnál ugyanis egy csapat pelikán tanyázott, cseppet sem megszeppenve az őket körülálló bámészkodóktól. Nem bántottak seenkit, tollászkodtak és napoztak, aztán mikor úgy gondolták, tovább totyogtak.
 |
| (saját fotó) |
Utána tehát bevettem magam Pimlicoba, abba a részébe, ahol még sosem jártam. Az antikváriumok nagyon hangulatosak voltak, és bár nem vettem semmit, teljesen biztosan vissza fogok még nézni ide (főleg, mert az egyik, amivel már régóta szemeztem önkéntesek hiányában nincs nyitva hétvégenként). Érdekes volt ennyit egy huzamban sétálni, de azt hiszem, meg tudnám szokni. Nincs sok ember az utcákon és széles a gyalogosjárda, csak a jobbra/balra nézést kéne megszoknom de sebtiben, mert félek, balesetet okozok.
Pimlico kis kertvárosias résznek tűnt, pedig szerintem még bőven Zone1-ban van, vagy maximum a Zone2 határán. Nagyon tetszettek a színesre festett előkertes házikók, a görbe utcácskák és szombati piacok.
Bő egy óra alatt oda is értem a St Barnabas templomba, ami az Oxford movement hatására az első normann/Old English stílusban épült templom szentélyrekesztővel (melynek eredetije sajnos nem maradt fent, a jelenleg látható George Frederick Bodley tervei alapján készült, kb 40 évvel később).
 |
| A templom kívülről (saját fotó) |
 |
| James Collinson: The Renunciation of Queen Elizabeth of Hungary (forrás: Wikipedia) |
 |
| Próbáltam hasonló szögből fotózni, de pár asztal miatt nem ment :D (saját fotó) |
Az úgynevezett Oxford Movement vagy Tractarianism az 1830/40-es években élte fénykorát, lényege pedig az volt, hogy a főleg oxfordi egyházfik vissza szerettek volna térni a ceremoniálisabb, magasztosabb, kevésbé puritán katolikus liturgiához és ezzel együtt a templomaikat is máshogy kezdék formálni: a neogótika hódított, főleg az Old English stílus visszahozatala, valamint több külföldi (itáliai, francia) középkori építészeti stíluselemet is keverni kezdtek az óangollal (mint a különálló campanile vagy a Westwerk). Álralában háromhajós tereket hoztak létre, szentélyrekesztővel és hangsúlyosan díszített, emelt szentéllyel. Újra felvirágzott a kézműves ólomablak- és mozaikművészet.
 |
| szentélyrekesztő (saját fotó) |
A lelkész nagyon kedvesen fogadott minden betérőt, volt tea és süti, lehetett beszélgetni a templomról, a közösségről, a mindennapokról. Szívesen visszamennék és beülnék mondjuk egy misére, kíváncsi vagyok, mennyiben tér el a magyar hagyományos istentiszteletektől/miséktől.
 |
| A díszes szentély (saját fotó) |
Ezután lesétáltam a Hyde Park Cornerig, közben egy-egy parkban megpihenve és onnan hazabuszoztam. Napi 15 kilóméter séta, pipa! Átnéztem a képeket a gépen és hamar le is feküdtem aludni, mert tudtam, hogy a vasárnapi programhoz korán kell kelni.
2. nap
Vasárnapra csak egy úticélt terveztem be, mert tudtam, hogy ide eljutni egy napos program. Ugyanis a Philipp Webb tervezte Red House-ba látogattam, ami konkrétan London másik felén, Bexleyheathben van.
Úgy voltam vele, hogy ma nem spórolok a metrón, mert ha csak busszal akartam volna megközelíteni, körülbelül 5 órát kellett volna mennem és legalább három-négyszer átszállnom, míg a Tube 20 perc alatt ott volt North Greenwichben, ahonnan még 80 percet buszoztam kifelé. Plusz, így az oda-vissza tömegközlekedésre költöttem annyit, ami egy átlagos hétköznapon csupán a belépő lett volna a műemléképületbe.
 |
| Az angol felhős idő és a szűrt fény miatt nem tűnik annyira vörösnek, de ház :) (saját fotó) |
A Red House volt Philipp Webb első önálló tervezése, és hát... meg is látszik rajta. Funkcionalista próbál lenni, miközben a vernakuálris és korai gótikus angol építészet elemeit építi be a lakóházba, de nem mindenhol sikerül teljesen: sok alakítás volt építés közben, és ahogy Strawberry Hill is, ez is picit hektikus lett. Többek közt gond akadt a ház befűthetőségével és a szobák a téli világításával.
 |
| Vörösödik. A Red House hátsó kijárata és az udvari kút (saját fotó) |
A ház William Morrisnak készült 1860-ban Jane Burdennel való házasságkötése alkalmából. Morris előtte Edward Burne-Jonesszal élt a Red Lion Square-en, Holbornban, így szükségessé vált egy saját családi otthon - s mivel az ifjú (ekkor épp) iparművész nem volt anyagilag megszorulva, megbízta régi barátját, Webbet, akivel együtt tanult építészetet, hogy tervezzen neki egy házat. Ám ahogy Morrisszal lenni szokott, nem ült meg a hátsóján, hanem mindenbe beleszólt és aktívan részt vett az épület struktúrájának kialakításában. Miután felépült, meghívta barátait: Edward Burne-Jonest és jegyesét/feleségét Georgianát, Dante Gabriel Rossettit és feleségét, Elizabeth Siddalt, hogy segítsenek a belső díszítésben. A Red House tehát egy igazi Gesamtkunstwerk... szeretne lenni, ám a nagy lelkesedésből kevés valósult meg és sok változtatással, míg az összművészeti alkotásoknak valamennyire homogénnek kellene mutatkozniuk. Ebben a házban az elképzelés szellemisége állandó.
 |
| Burne-Jones, Morris és Rossetti által közösen festett szekrény (restaurált részlete) az előszobában (saját fotó) |
 |
| Georgiana Burne-Jones által hímzett Vénusz/Aphrodité kárpit, az ebédlőbe tervezett erények sorozat része (saját fotó) |
Már régóta terveztem, hogy ellátogatok ide, mert már jó pár éve rajongok (szakmailag?) a Preraffaelita Testvériségért, ez pedig egy olyan kompozit alkotás, amit minden tisztelőnek és korszakkal foglalkozó szakembernek látnia érdemes. Viszont a távolság és a korlátozott belépés (és belépődíj) eddig visszatartott. A nyitott házak hétvégéje tökéletes alkalomnak bizonyult, hogy szakszerű vezetéssel megtekinthessem a házat és megtudjak pár érdekes tényt az építésről, tervezésről.
... mint például, hogy a központi lépcső tömörfa korlátján azért vannak kis lyukak, hogy a gyerekek is fel tudjanak kapaszkodni a nagy lépcsőfokokon.
 |
| Stilizált gótikus fiatornyokat idéző korlát, a gyerekkapaszkodókkal (saját fotó) |
Morrisék pár év múlva elhagyták a Red House-t és Kelmscottba költöztek, a későbbi tulajdonosai pedig számos átépítést és módosítást vittek végbe a házon. Így került Morris stúdiójába egy mosdókagyló és ezért állnak a falak fehéren: az eredeti festés nagy részét vagy lemeszelték vagy letakarták tapétával, ami alatt elvesztek a minták. A falkutatások jelenleg is folynak, nagyon érdekes volt betekinteni egy hosszú ideje tartó resturálásba.
A házhoz tartozó kert eredeti terveit épp most kutatják és nemsokára szeretnék visszaállítani eredeti fényébea lugast és a fonott kerítést. Az egykori lakóépülethez tartozik még egy hozzácsatolt kávézó, két melléképületben pedig antikvárium és látogatóközpont üzemel. Benéztem ezekbe is, mielőtt hazaindultam, hogy bevásároljak és bemeneküljek az eső elől egy forró teával a paplan alá :)
A Red House-ról még pár hangulatkép:
 |
| Egy jelenleg restaurálás alatt álló falkép részletei Ószövetségi jelenetekkel, valószínűleg Elizabeth Siddal közreműködésével (saját fotó) |
A házhoz tartozó kert eredeti terveit épp most kutatják és nemsokára szeretnék visszaállítani eredeti fényébea lugast és a fonott kerítést. Az egykori lakóépülethez tartozik még egy hozzácsatolt kávézó, két melléképületben pedig antikvárium és látogatóközpont üzemel. Benéztem ezekbe is, mielőtt hazaindultam, hogy bevásároljak és bemeneküljek az eső elől egy forró teával a paplan alá :)
A Red House-ról még pár hangulatkép:
 |
| A tökéletes olvasósarok :) (saját fotó) |
 |
| Freskórészlet (saját fotó) |
 |
| (saját fotó) |
Köszönöm, hogy elolvastad a rövid beszámolót és velem tartottál gondolatban ezekre a csodás helyekre. Nemsokára jelentkezem! :)
Réka
 |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése